Tillmann J. A.: Mégis más. Petri távlata

Thomas Barbey repülés

Thomas Barbey fotója

Nagy Bálintnak

…mi azért mégis egy lépcsőn megyünk le,(…) de ez mégis más, mint (…) lezuhanni egy repülőgéppel.” – mondja Petri a körülírt zuhanásról,azaz a Lépcsőről1 – ami kétségkívül magasról indul, és magasban is végződik:

Ki találta fel a

körülírt zuhanást

 – a lépcsőt,

mely a magasságot megszelidíti,

fölolvasztva fokokká

a dermedt függőlegest,

s a megoldás furfangját:

a kerülő út szerény

cselét megmutatta

a pillantása után

hasztalan ugráló

szárnyatlan embernek?

Különös távlatban jelenik meg itt a „szintkülönbségek gyalogos leküzdésére szolgáló szerkezet”2, és univerzális kérdések gyújtópontját képezi. Az architektúra tárgyszerű érdeklődésétől a versbéli kérdező nézőpontja éppoly távol van, mint a hétköznapi szemlélet felszínen futó érzékelésétől. Ebből a távlatból a szokványos tárgyat a genealógia, a tragédia, a domesztikáció, a fizika, a dráma, az antropológiai etc. szempontjából egyaránt tekintetbe veszi, és villanásszerűen különféle vonatkozásokba mozdítva, jelentések tűzijátékával világítja be.

A tárgyaknak ez a távlata és szóbahozatalának módja az, ami Petri költészetét a magyar közegben kivételessé teszi, és amiért újra és újra visszatérek a verseihez.

A tárgy és távlatának viszonya nála különös feszültséggel telített. A verstárgyak – akár élettények, akár fizikai tárgyak –, a közvetlen érzéki érzékletesség és a legsűrűbb fogalmi elvontság között képződő erőtérben jelennek meg.3Ezért lehet nála egy konkrét pormacska egyúttal a korszak mocska.

Verseiben a tárgyi realitásnak ez az érzékletessége mindig megjelenik, még akkor is, amikor az elgondolható legnagyobb távolságba helyezi nézőpontját, és azt mondja, hogy Isten nem tervez ide újabb kertet. Ez a negatív hitvallás a Kaputt című versben, a pusztulás panorámájának átható képei között hangzik el. Így aztán nem is különösebben feltűnő vagy megrendítő. Különben is fanyar humor enyhíti a vers kozmikus komorságát. Mindez némileg el is fedi a szemlélő pozícióját: akinek ugyanis e felismerés adatott, az vagy magától Istentől tud róla, bizalmasa lévén, avagy olyasvalaki, aki nemcsak a siralom völgyét látja számos nézetben, de azt is, ahogy (és ahonnan) Isten nézi – az elgondolható legnagyobb messzeségben lévő nézőpontról szemlélődvén, mely Istent és a világát is átfogja.

Hasonló ez ahhoz, mint amikor valaki „a csillagok között járkál – ahogy Seneca írja – és fentről megvető pillantással illeti a földi pálya kicsinységét…” 4Avagy, mint némileg poétikusabban Lucretius:

nincs jobb, mint bírni a bölcsesség kimagasló

És biztos tudomány-védette derűs palotáit,

S onnan nézni alá másokra, amint tapogatva

Járnak az élet ködbevesző utain szanaszéjjel

(II. 7-10). 5

A két antik szerző nem csupán metaforikusan írja le a szemlélődés magaslati pozícióját, és helyzetéből adódó magatartását; ezek mondhatni „helyszíni tudósítások” a filozófia életgyakorlatok egyikének, a lélek röptének tapasztalatáról. Egy ideje ismeretes – főként Pierre Hadot munkájának köszönhetően –, hogy az antik filozófia, az életművészet napi szellemi-szemléleti gyakorlatokból állt.6 Az egyszerű figyelemgyakorlatoktól a halálmeditációig terjedő napi aszkézis (gör. = gyakorlás) kitüntetett része volt a lélek röptetése, a nézőpont fokozatos felemelése – a madártávlat felvételén át egészen az égitestekig menően. Ez mozdította elő a világ arányaihoz illő észlelést, valamint – nem utolsósorban – ez alapozta meg a filozófiában szemlélődő szabadságát.

Aki a

filozófiában tölti az életét,

arról Platón Theaithétoszában az olvasható, hogy „…csak a teste lakozik a városban, míg gondolatai mindezt kicsire és semmire tartják, megvetik, és szárnyalnak mindenfelé…” (173/d-e).

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Petri a filozófiában töltötte volna életét, de egész életművében alapvetőnek tűnik a filozófiai gondolkodás hatása. Maga is elmondja, méghozzá éppen a költészete kapcsán: egyetemi évei nyomán számára „ filozófiai problémák váltak életproblémákká, illetve élményekké”.7 Életrajzában pedig filozófus-identitásáról ír, nem csekély öniróniával: „Mindazonáltal – noha ilyen irányú munkásságomnak maradandó nyoma nincs – valamiképpen mégis filozófusnak tekintem magam.”8

A filozófia az ő esetében sem pusztán szemléletforma, hanem szabadságának egyik forrása is: Petriről is elmondható, hogy csak a teste lakozott a városban, míg gondolatai mindezt kicsire és semmire tartották… Az, ahogy a földi pálya kicsinységét megvetette – intézményeit nem kevésbé, mint működtetőit, az állami ártányoktól az ún. irodalmi életig –, az kevesekről mondható el a kortársai közül. A szabadságnak ez a foka a műveiben éppúgy érzékelhető volt, mint magatartásában – tartásában és viszonyulásában egyaránt. „Nem láttam még eleven alkotót – írja róla Spiró György – , aki a közegét ennyire semmibe vette volna.”9

Petri gondolkodó volt, aki főként a költészet műfaját művelte. A nagy költészet, az igazi poézis sosem pusztán irodalom. Sűrű gondolkodás, nyelv és gondolkodás sűrűje. Dichtung, ahogy németül nevezik (verdichten=sűríteni).

A filozófia kezdetben költészet volt, míg a költészet később vált olykor filozófikussá. Amivel nem azt akarom mondani, hogy Petri poézise filozófiai költészet volna. A különbséget Radnóti Sándor pontosan megfogalmazta: „Petri filozófikus, de csak néha filozófiai…” 10

Nem tartom valószínűnek, hogy Petri ismerte volna az antik filozófiai életművészet praxisát. A lélekgyakorlatokat később a filozófusok is mellőzni kezdték, és eltűnt a filozófia történetének a horizontjáról is. A magaslati szemlélődést mások vették át és másként is gyakorolták. A lélekgyakorlatok helyébe testgyakorlás lépett: a hegycsúcsok megmászása. Petrarca volt az első dokumentált túrázó, akit aztán a hegymászók sora követett.11A filozófiában Nietzsche kultiválta a hegyeket; 9000 láb magasból szeretett nézelődni.

A lelket persze nemcsak egy módon lehet szárnyalásra késztetni. A fentről vettet pillantás, a magaslati nézőpontra nemcsak hegyi, hanem kémiai kirándulások során is szert lehet tenni. A nézőpont különféle szerekkel történő módosítása a modernitás nagy – és álnok kultúrákban általában elhallgatott – mélyárama.12 A varázstalanított világban (Max Weber) különösen erős késztetések adódnak arra, hogy magunkat időről időre módosult tudatállapotba varázsoljuk.

a bor pedig legyen annak az itala, aki elfárad a pusztában13

Petri középiskolás korában kezdett inni. Mondhatni jó okkal: amikor 70 éve megszületett, a magyar történelem borzalmas mélye vette körül. És a reálisan létező rettenetben nőtt föl. Amely rettenetbe az előtörténet, a születése körüli évek rémsége is beletartozik. A lélektan szerint az élet első három éve eléggé meghatározó; az ő esetében ez az 1942 és1945 közti három esztendő. A magyar történelem borzalmas mélye. A vész korszaka. És förtelmes folytatása.

A korszak és a születés konkrét körülményein kívül van még egy s más, amire Antropológiájában Kant külön is kitér: arra, hogy „Mindeme szerek azonban arra kell szolgáljanak, hogy feledtessék az emberrel ama terhet, ami eredendően az életre nehezedni látszik.”14

Az életre eredendően nehezedő terhen történő könnyítés mellett Kantnál jóval előbb szól már egy erős biblikus hagyomány – úgy a Könyv héber, mind a keresztény ágán. Az előbbi esetében számos szöveghely szól erről, de kiváltképpen a Purim-ünnepe hagyománya, amikor is „a zsidókat arra biztatják, hogy mindaddig igyanak alkoholt, amíg már nem tudjának különbséget tenni Mordekháj, Eszter könyve hősének megáldása és Hámán, a történet gonosztevőjének megátkozása között. A hagyomány eredete egyrészt a Purim történetében szerepet játszó borra vonatkozik, másrészt az ünnepély azon mögöttes tartalmára, miszerint Isten a színfalak mögött is működik, s nem csak a racionális megértés szintjén.” 15

Keresztény viszonylatban a Kánai mennyegző ilyen, ahol is Jézus borrá változtatta át a vizet, ami két szempontból is fölötte figyelemreméltó: egyrészt azért, mert „Ezt tette Jézus a jelek kezdetévé..” (Jn 2,11). Másrészt az átváltoztatott bor mennyisége szempontjából, ugyanis a „két vagy három metréta” (Jn 2,7) Bolyki János számításai szerint 480 vagy 720 liter.16 Ez a mennyiség Benedikt Schwank becslése szerint elegendő lett volna 500 férfi ittassá tételéhez… 17

Inni, lenni, és írni persze más indíttatásból is lehet. Ennek motívumait az írásban és ivásban egyaránt gyakorlott Thomas Kapielski így foglalta össze: „Absztinensen tisztaságtól ragyogónak érzi magát az ember és szépen álmodik. Ám aztán lappangó nyomorúság árad el rajta vigasztalan egykedvűség és kietlen világosság formájában. Együgyűvé és unalmassá válik az ember és észreveszi: az alkohol gyógyerejű kontrasztanyag. Tehát üresjárat esetén gyógyító felhajtóerő. A siralom völgyének gátja, amiből persze áradás is lehet. Taktikusan átállított tudatállapotok nélkül nem tudnám ez életet elviselni, mivel a lét elhangolja a tudatot.”18

Kapielski komplex megközelítésében a szesz a létnek a tudatot elhangoló hatásával szemben tett taktikus, elmeserkentő ellenlépéseként jelenik meg. Ezzel a meghatározással Petri vélhetően mélyen egyetértett volna (talán még azzal is, hogy siralom völgyének gátja akár áradás is lehet), lévén hozzá hasonló nézőpontról, a lét egészének perspektivikus, és kezelésének egészen konkrét, liquid megközelítését egyesíti.

Annál is inkább, mivel nemcsak a kertről határozó Istent, de önmagát is képes volt e kettős távlatban látni – amint ezt különösen az Én című négysorosa tanúsítja:

Isten egy szem

rohadt szőlője, amit

az öregúr magának tartogat

a zúzmarás kertben.

Énjének Isten relációjában szóba hozott láttatását nem tudom egyszerű retorikus alakzatnak tekinteni; inkább egy sajátos apofatikus vallási viszony megjelenése ez, ami korántsem egyedülálló a modernitásban. Kafka egyik Oktávfüzet-feljegyzésében is ilyen kapcsolat jelenik meg, jóllehet a rothadt szőlő sorsa nála valamelyest epikusabban és árnyaltabban jelenik meg:

Ez az élet elviselhetetlennek tűnik (…). Nem szégyelled már, hogy meghalnál; kéred, a régi cellából, melyet már gyűlölsz, vinnének át egy újba, melynek gyűlöletét csak eztán tanulod meg. A hit maradéka is hat: hátha szállítás közben arra téved a folyosón az Úr, látja a rabot, azt mondja: – Ezt ne zárjátok be többé. Hozzám jön.”19

lab4art_scan

Forgács Péter fotója

 

A PETRI 70 szimpóziumon, a FUGÁban 2013 decemberében elhangzott előadás

MEGJELENT: 2000 2014/január

COPYRIGHT Tillmann J. A.

1(Lakatos András szerk.) A napsütötte sáv. Petri György emlékezete, Nap Kiadó, Budapest, 2000. 85.

2Lépcső szócikk, in Major Máté: Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár, Akadémiai Kiadó, Bp., 1983.

3„...nagyon vonzódom az anyagokhoz (…) – mondja a Parti Nagy Lajossal folytatott beszélgetésben ­- Anyagon például a textíliát értem(…), tapintásra meg tudom ítélni, hogy egy szövet jó minőségű-e avagy sem. Ugyanígy vonzódom az ásványokhoz…” (Lakatos András szerk.)A napsütötte sáv. i.k. 85.

4Anneus Seneca: Quaestationes Naturales I-II. Paris, 1929. 7.

5 Titus Lucretius Carus: A természetről (Tóth Béla fordítása), Kossuth, Bp., 1997. 47.

6 Pierre Hadot: Philosophie als Lebensform, Gatza, Berlin, 1991.; az előbbivel nagyrészt azonos magyar kiadásból (A lélek iskolája. Lelkigyakorlatok és ókori filozófia, Kairosz, Bp., 2010.) hiányzik a lélek röptérőlszóló fejezet.

7(Lakatos András szerk.) A napsütötte sáv. Petri György emlékezete, i.k. 72.

8 Petri György munkái IV. Magvető, Budapest, 2007. 576.

9(Lakatos András szerk.) A napsütötte sáv. Petri György emlékezete, i.k. 114.

10u.o. 89.

11 J. Ritter: A táj, in. Szubjektivitás. Válogatott tanulmányok, Osiris, Budapest, 2007.

12

Richard Rudgley: Wildest Dreams: An Anthology of Drug-Related Literature, Abacus, London, 2001.; Gisela Völger und Karin von Welck (Hrsg.): Rausch und Realität. Drogen im Kulturvergleich, Rowohlt, Hamburg, 1982.

13Példabeszédek 20.1

14 „überhaupt zu liegen scheint” I. Kant: Anthropologie in pragmatischer Hinsicht. Berlin, 1869. 62.o.

15 Unterman, Alan: Zsidó hagyományok lexikona, Helikon, Budapest, 1999, 14.

16Bolyki János: “Igaz tanúvallomás”. Kommentár János evangéliumához, Osiris Kiad, Bp.,

2001. 102.

17Benedikt Schwank János evangéliuma, Agapé, Szeged, 2001, 91-92.

18Thomas Kapielski: Művészet – mint a gondolkodás más eszközökkel történő folytatása Balkon 2006/5. ; https://tillmannforditasok.wordpress.com/2010/05/10/thomas-kapielski-muveszet-mint-a-gondolkodas-mas-eszkozokkel-torteno-folytatasa/

19Franz Kafka: Hochzeitsvorbereitungen auf dem Lande und andere Prosa aus dem Nachlass, Fischer, Frankfurt, 1980. 60.


%d blogger ezt kedveli: